Két nap Panyolán, Panyolafeszt 2011

Egy éve, augusztus végén a szilvalekvárfőzés idején jártam először Panyolán. Barátnős hétvége volt, család nélkül. Egy csendes, borongós, melankólikus hétvége amikor úgy érzi az ember, hogy nem történik szinte semmi, csak ülünk és beszélgetünk. Meg pálinkázunk. Mert azt muszáj. Na, itt rendesen bajban voltam, mert én addig pálinkát soha. De ott ezt egyszerűen nem lehet. Roppant kellemetlen helyzetbe hozza magát, aki ellenáll. Én pedig nem szeretem a kellemetlen helyzeteket, így egy erőtlen “köszönöm, én nem iszom” hebegés után inkább elvettem a kupicát a kínálótálcáról. Nem folytatom a történetet, megtört a jég, nem bántam meg, sőt azóta már azt a városi legendát terjesztik rólam egyesek, hogy egy bizonyos panyolai pálinkáért bármire képes vagyok.  Nah, ez azért talán túlzás, de megszerettem, az biztos.

Na, de a ott tartottam, hogy úgy tűnt, nem is történik igazán semmi.

Csendes falu, csepereg az eső, A Bélánál lakunk, aki üzent, hogy sajnos nem tud várni minket, Pesten van dolga a hétvégén, de azért nyitva hagyta nekünk a vendégházat, mert tudta, hogy jövünk. Ja, és használjuk nyugodtan a bicikliket is, le vannak támasztva a kertben.

Az első kör pálinka után átgurultunk Maricáékhoz, ahol már 24 órája rotyogott a szilvalekvár a rézüstben. Ücsörgünk egy picit, mesélnek a nemtudom szilváról, a lekvárfőzésről, a Panyolai Fesztiválról, ami az év egyik fénypontja, a családról, gyerekekről. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Újabb kör pálinka.

Később átballagtunk A Karcsiékhoz, ahol egy szűkebb társaság épp szalonnát süt a kertben. Előkerül a pálinka, szaladnak pár tányérért és már kínálják is a vacsorát.

Karcsiéktól elbúcsúztunk újabb ücsörgős helyszín Zsuzsiéknál, mondanom sem kell, jön a pálinka és itt éjjel fél háromig beszélgetünk. Nem történik semmi és mégis történik valami.

A szombat és a vasárnap hasonló dramaturgia mellett zajlik, a helyszín és a történések sem sokat változnak már, ücsörgünk és beszélgetünk. A szilvalekvár még mindig fő, közben Zsuzsi összedobott egy fantasztikus török spenótos ételt.

Vasárnap reggeli után megérkeztek Erdélyből A Duncanék, a világutazó angol család. Szájtátva, órákon át, pálinkával a kezemben hallgatom életük történetét. Akinek van egy kis ideje olvasson bele a blogba, megéri.

Itt már kicsit toporogtam, mert hirtelen délután lett és tudtam, otthon már nagyon várnak. De egyszerűen nem lehet elbúcsúzni, olyan sok a mondanivaló és olyan jó itt.  Pedig nem is volt Fesztivál, csak egy borongós, melankólikus augusztusi hétvége.

Panyolafeszt 2011. augusztus 5-7.

Nem volt kérdés, hogy idén jövünk-e a Fesztiválra.

Vanda első este, nem sokkal azután hogy megérkeztünk, elfoglaltuk a szállást (megittuk a házigazdánk welcome pálinkáját) és beértünk a Fesztivál színhelyére odabújt hozzám és azt mondta: “Mami, itt olyan érdekes minden, mintha az emberek nem is magyarul beszélnének, mintha nem is Magyarországon lennénk.”

A házigazdánk, Zsuzsa lángost sütött szombaton reggelire. A tetején kapros tejföl.

Amíg sült a lángos, kóstoltunk ezt-azt.

Alma-, meggy- és szilvalekvár.

Pálinkát is.

A Fesztiválon ezalatt már készül a lapcsánka a panyolai Nyugdíjasklub lelkes tagjainak részvételével.

Kenuztunk a Túron.

Vissza a Fesztiválra

 

Meglehetősen szubjektív a képválogatás, nagyon sok minden kimaradt, ami a Fesztivál programjában viszont szerepelt. Például az esti koncertek, ahova már nem volt kedvem fényképezőgépet vinni. Ha valahol találkoztok a Fókatelep nevű zenekarral, ne hagyjátok ki, a szombat este fénypontja volt!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.