Segítsüti-licit indul!

>Nagyon boldog voltam, amikor Nemisbékától e-mail érkezett még valamikor június elején: volna-e kedvem részt venni a Segítsüti harmadik fordulójában. Naná, hogy volna, micsoda megtiszteltetés! Amikor gondolkoztam azon, hogy mit írjak majd ebben a bejegyzésben hirtelen nagyon élesen belém hasítottak újra azok az érzések, amik akkor kavarogtak bennem, amikor a kisfiam – lassan 10 éve – megszületett: szavakkal szinte le sem írható boldogság, büszkeség, elérzékenyülés és a mostantól soha nem múló aggodalom és féltés.

Emlékszem, ültem a többi büszke és boldog anyuka között a kórházban, körbenéztem és biztosan tudtam, nekem van a legszebb gyerekem a világon. És biztos vagyok benne, hogy ott, mindannyian ugyanezt éreztük a saját gyermekünkkel kapcsolatban és ez így van jól.

Aztán a harmadik napon, a szokásos súlymérésre mentem be a nővérszobába, amikor rideg és közönyös hangon a nővér így szólt:
– “Hagyja is itt, Anyuka, visszük fel az intenzívre”. Úgy éreztem elájulok, (meg közben csúnyább dolgok is eszembe jutottak a nővérkével kapcsolatban, de ezt most nem részletezném) és remegő hangon csak annyit kérdeztem:
– “De, miért, mi történt?”

Hogyhogy mi történt, hát nem látja, hogy sárga???- jött a válasz.

Az intenzív osztályon dolgozók hozzáállása és segítőkészsége egyébként magasan felülmúlta az egy emelettel lejjebb dolgozó munkatársukét, így később már nem volt okom panaszra, maximálisan segítőkészek voltak és mindent a gyerekekért, az ő gyógyulásuk érdekében tettek, figyelembe véve a mamák nem átlagos lelkiállapotát is. Két napos terápia után, egy napos késéssel, de egészségesen mehettünk haza és elfelejthettük a kórházban töltött hosszú, várakozással teli napokat.

A Segítsüti akció is pont ezt a célt szolgálja: segítsünk megteremteni a koraszülött osztályokon azokat az optimális feltételeket, hogy az orvosok a lehető legmagasabb szakmai színvonalon végezhessék munkájukat és a bent fekvő kisgyermekek minél hamarabb, egészségesen térjenek haza családjukhoz.
Ebben a fordulóban a sütiliciten befolyt összegből megvásárolt eszközökkel most Budapesten az I. sz. Gyermekklinika és a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinika koraszülött osztályait segítjük.

Én, okulva a korábbi fordulók beszámolóiból egy olyan sütivel készültem, ami nem kényes, szállítható, sokáig eláll és ráadásul finom is, így esett a választásom egy mandulás-étcsokoládés biscottira. A biscotti olaszul kekszet, süteményt jelent. Ez egy keményebb, ropogósabb keksz, amit az olaszok édes desszertborba, Vin Santóba vagy kávéba mártogatva fogyasztanak. Ha nincs hangulatunk az alkoholba mártogatáshoz vagy gyerekek is vannak a családban, tejbe, teába, kávéba mártogatva is finom.


Mandulás étcsokoládés biscotti
Hozzávalók:
250 g finomliszt

60 g kakaópor
1 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál só
6 evőkanálnyi vaj
220 g cukor
1/2 teáskanál vaníliakivonat
2 tojás
200 g min.60%-os csokoládé
100 g mandula apróra törve
Elkészítés:
1.A sütőt előmelegítem180 fokra. Egy tálban összekeverem a lisztet, kakaóport, sütőport és a sót.
2. Keverőgéppel habosra keverem a vajat a cukorral, majd egyenként hozzáadom a tojásokat és a vaníliakivonatot.
3. Hozzáöntöm a lisztes keveréket, majd ha egyenletesen elkeveredett, jöhet az apróra tört csokoládé és mandula is.
4. Kivajazok és kilisztezek egy 30 cm hosszú tűzálló tálat. Vizes kézzel két részre osztom a masszát és két darab 30×8 cm-es hurkát formázok belőle. A két rudat egymás mellé fektetem.
5. Éles késsel a tetejüket ferdén, kb. 2-2,5 cm-es vastagságban bevagdosom – nem végig, csak a tetején, hogy majd ha megsült könnyebb legyen a szeletelés.
6. Betolom a sütőbe és 35-40 perc alatt megsütöm. Kiveszem a sütőből, pár percig hűtöm, majd óvatosan, vágódeszkára helyezem a megsült süteményeket. 7. A vágási vonalak mentén felszeletelem és a szeleteket szép sűrűn egymás mellé, egyik oldalukra visszafektetem a sütőtálba. Visszatolom a sütőbe és további 10 percig sütöm, amíg a szeletek kiszáradnak és ropogósak lesznek.
8. Ha kihűlt, légmentesen záródó dobozba teszem és ha kedvünk van, előveszem, hadd ropogjon a fogunk alatt! Gratulálok, Nemisbékának, a Segítsüti megálmodójának, hogy elkezdte és sikeresen véghez is vitte ezt a fantasztikus kezdeményezést!

Kedves olvasók, ha licitálni szeretnétek, látogassatok el a www.segitsuti.hu oldalra, 27 lelkes gasztroblogger anyuka finomabbnál finomabb desszertjei közül választhattok szeptember 17-20 között!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

9 hozzászólás ide: Segítsüti-licit indul!

  1. Csibe hozzászólása:

    >Milyen szépek! Szeretem :)

  2. axi's kitchen hozzászólása:

    >Köszönöm, Csibe :-)

  3. családi tűzhely hozzászólása:

    >Még nem készítettem ilyet, de most nagy kedvet kaptam:)

  4. Anna hozzászólása:

    >Szinte érzem az illatát. Nagyon szépek a képek.

  5. axi's kitchen hozzászólása:

    >Családi tűzhely, próbáld ki, nagyon egyszerű és kiadós!
    Anna, köszönöm! :-)

  6. Vesta hozzászólása:

    >Éés Te is átlépted máris a huszast, szuper!

  7. Anna hozzászólása:

    >Már 50-nél jár! Csúcsszuper! Gratulálok!

  8. axi's kitchen hozzászólása:

    >Vesta, Anna köszönöm!
    De az óriásgratula legfőképp a licitálóknak jár! :-)

  9. Dekor es Mentha hozzászólása:

    >Egyik csokis sütid jobb, mint a másik. Érdemes erre járnom és recepteket keresnem.

    Egy szintén csokoládé-függő.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.