Török zöldséges spenót

>Legalábbis én ezen a néven ismerkedtem meg közelebbről ezzel az étellel. A panyolai szilvalekváros hétvégéhez kapcsolódó emlékek között tároltam el magamban, azzal a határozott szándékkal, hogy én is el akarom készíteni minél hamarabb.


Eredetileg egy jó kis bográcsgulyást terveztek a vendéglátóink ebédre, de betoppant a társaságba egy vegetáriánus is, így az otthoni készletből Zsuzsa hipp-hopp összedobta neki ebédre ezt az egytálételt. Az ízvilága nem éppen szatmári, de a házigazdák sem azok, inkább a világutazó jelző illene rájuk jobban. A két fő meghatározó fűszer benne a római kömény és a koriander, két kedvencem (a sok közül).
Nagyon egyszerűen készül, én variáltam rajta egy keveset, mert nem volt itthon hagyma viszont volt padlizsán, így ez is került bele.

Török zöldséges spenót
Hozzávalók 4-6 személyre
5 ek.olívaloaj
1 nagyobb padlizsán, 2-3 cm-es kockákra vágva
4 db paprika kockázva (vegyesen használtam kápiát és zöldpaprikát)
1 fej hagyma apróra vágva (tettem volna bele, ha van itthon)
1/2-1/2 tk. őrölt római kömény és koriander
0,5 kg tisztított spenót (én most fagyasztottat használtam, amiben egyben vannak a levelek)
5 nagyobb paradicsom kockázva
4 tojás
só, bors
Elkészítés:
1. A sütőt bekapcsolom 180 fokra. Az olívaolajon megfuttatom a hagymát, hozzáadom a paprikát és a padiszánt és fedő nélkül főzöm, amíg megpuhulnak a zöldségek.
2. Hozzáadom a fűszereket, sózom, borsozom és átöntöm egy hőálló tálba. A tetejére rakom a spenótot, újra sózom, majd jöhet a paradicsom, újabb só-kör és alufóliával lefedve betolom a sütőbe úgy kb. 30-40 percre.
3. Ha a paradicsom és a spenót kezd “összeérni” kiveszem a tálat a sütőből, egyesével ráütöm a tojásokat, megsózom és visszatolom a sütőbe, hogy a tojások megsüljenek.
4. Forrón, pitával vagy bagettel azonnal lehet enni.
A húsimádók szerint ez egy nagy szelet sülthús mellé is remek köret lehet.


Ja, és Panyolán azért a bográcsgulyás is jól sikerült, bár itt még az elején tartottunk a főzésnek:

Nemló


Sütőtök erdő a komposztba kidobott 1 darab sütőtökből

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

2 hozzászólás ide: Török zöldséges spenót

  1. Nádori Lici hozzászólása:

    >A sütőtökről eszembe jut, hogy Ábrahámhegyen a komposztra kiöntött hörcsögalomból, pontosabban a benne maradt magokból milyen helyes kis miniatűr biodiverz gabonaföld nőtt a Böktetőn! Sajnos nem fényképeztem le, csak belül.

  2. axi's kitchen hozzászólása:

    >Kár, pedig biztos szép volt az is!

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.