Raw 1.0, vagyis hello nyers desszertek!

Egy ideje foglalkoztatott már a nyersétel téma. Időről időre belefutottam külföldi blogokon, weboldalakon, meg az igazi életben is jártamban-keltemben egyre több helyen kerül szóba. Bár nem tettem újévi fogadalmat, ennek ellenére az idei év számomra egy kicsit az egészségesebb életmód felé fordulás időszaka lett. Sosem gondoltam volna aktív sportoló koromban, hogy a futás lesz majd az a sport, amiben örömömet lelem egyszer. Pedig így lett. Hóban, fagyban, ébredező tavaszban, eső utáni friss illatokat magamba szívva, a Duna parton futni csodás!
Ilyen például egy januári napfelkelte a Római parton:

Római part 2013 január
Nem egyedül futok, van egy kedves baráti pár, akikkel nagyon jól tudunk együtt futni, egymást motiválni, pulzust, sebességet figyelni, egyre hosszabb távokat kitűzni és együtt versenyezni. Na, most ez úgy hangzik, mintha rengeteg versenyen indulnánk, a Vivicitta volt most áprilisban az első, de edzünk a szeptemberi következő nagy megmérettetésre!  Vannak “szent” időpontok, amik csak a miénk és a futásé, ezeket a reggeleket úgy várom mindig hogy csak na. Jön a nyár, egyre korábban kell majd elindulni, mert a hőséget viszont nem bírom. A hajnali Dunapartot annál inkább, így ez is csodás lesz.
Szerencsére rengetegen, egyre többen vagyunk így ezzel, ha  csak a futóversenyeken indulók egyre növekvő számát nézem. A futást nekem fantasztikusan jól kiegészíti a  jóga és még az is lehet, hogy még valami “beúszik” a képbe, de ezt még nem kiabálnám el…
A futás egy csomó minden pluszt hozott magával. Az egyik a kisebb mértékű fogyás (amit remélem hamarosan nagyobb mértékűként emlegethetek majd), de emellett az étkezésekre is kihat, mert észrevettem, hogy teljesen más típusú ételekre vágyom mint korábban. Egyáltalán nem kívánom például sportolás után (sem) a szénhidrátot, a kenyérféléket és a sütiket. Elkezdtem viszont reggelizni, amit évtizedekig nem tettem. A reggeli vagy zabkása joghurttal és gyümölcsökkel, esetleg magvakkal vagy valamilyen smoothie az épp aktuális gyümölcsökből. Isteni. Bármelyik.
A gyerekek is ezt kapják reggelire és ők is nagyon szeretik. Náluk néha becsúszik egyszer-egyszer kalács vagy valami házisüti, de ennek is bele kell férnie.
Sosem voltunk egy egészségtelenül étkező család, azt gondolom az átlagnál sokkal jobban odafigyelünk mit eszünk. De még így is bőven van helye a változásnak, amit lassan, fokozatosan szerintem meg is fogok tudni valósítani.

És akkor így most hirtelen el is érkeztünk a bejegyzés főszereplőjéhez, a nyers tortához. Ami engem motivál és izgat ezekben a desszertekben, hogy a klasszikus alapanyagok (cukor, liszt, vaj, tojás, sütőpor, élesztő, stb.)  elhagyásával hogyan lehet olyan süteményeket készíteni, ami mindenkinek ízleni fog és csak egészséges és értékes alapanyagokból áll. És akkor majd nem zavar, ha a gyermek megeszi a 3. szeletet is (hahaha). ÉS LEHET!!!
Szokásomhoz híven kábé netto 1 napot töltöttem azzal, hogy megtaláljam  a szimpatikus blogot, receptet, hozzávaló listát és elkészítési módot. Megérte a kutatás és persze közben egy csomó mindent lehetett tanulni a nyers konyháról, különböző összetevőkről is.Sok blogot végigböngésztem, ismertem őket korábban is, de most valahogy más szemmel néztem őket. Nekem nagyon bejött a Green Kitchen Stories , egy végtelenül szimpatikus svéd pár blogja,  és a My New Roots is.

Az én tortám receptjét is végül innen vettem, és csak a magvak összetételén és arányán változtattam valamennyit.

raw_strawberry3

Hozzávalók egy 18 cm-es tortaformához
A csésze 250 ml-es
Az alaphoz:

  • 1 csésze mandula
  • 12 db datolya kimagozva, ha száraz lenne, 10 percre meleg vízbe áztatva
  • csipet tengeri só
  • kevés hideg víz (ha szükséges)

A krémhez:

  • 2 csésze kesudió (egész éjszakára, de min. 4 órára beáztatva)
  • 2 citrom leve
  • 1 vaníliarúd magjai kikaparva
  • 1/3 csésze kókuszolaj (kókuszzsír felolvasztva, 26 fok felett már olvad, ne hevítsd túl!!!)
  • 1/3 csésze agave szirup – ez édesíti a krémet (sok helyen kapható, akár DM-ben is) Ehelyett mehet méz is, csak én nem szeretem ha dominál a méz íze és nem tudtam ekkora mennyiségnél mennyire lehet majd érezni.
  • 1 csésze (kábé 10-15 deka) eper

Elkészítés

  1. Az alaphoz késes robtogépbe tesszük a hozzávalókat és olyan finomra daráljuk, hogy ha kiveszünk belőle egy kisebb darabot, akkor összeálljon a kezünkben. A datolya fogja megadni az édességét és a nedvességét az alapnak. Én a végén hozzáadtam 1 evőkanál vizet és akkor lett szerintem megfelelő az állaga. A tortaforma aljára kanalazzuk és jól lenyomkodjuk (pont mint a sajttortánál a kekszréteget).
  2. A krémhez egy nagyteljesítményű turmixgépbe öntjük a hozzávalókat (kesudió áztatóvíz nélkül) az eper kivételével. Az enyém nem bizonyult elég erősnek, így a 2/3-át kivettem és áttettem a késes robotgépbe, ez már vitte, de nem ártana idővel beszerezni egy jobb turmixot…. Szóval addig kell keverni, amíg krémes állagot nem kapunk, ez jó pár perc lesz. Ha már krémes, rákanalazom az alapra és barakom a mélyhűtőbe.
    A maradék 1/3 krém maradt a turmixban, hozzáadtam az epret és ezt is simára kevertem, majd a tortára öntöttem és visszatettem a mélyhűtőbe 3 órára. Tálalás előtt 10 perccel kivettem, óvatosan le lehet pattintani a széléről a tortaformát, gyönyörűen elválik. Fontos, hogy jól megkeményedjen a krém, mert úgy lehet majd szépen szeletelni. A maradékot lehet már a hűtőben is tartani, nem kell visszatenni a mélyhűtőbe. Vagy ha előző nap csináljuk meg, akkor mehet alapból is a sima hűtőszekrénybe.
  3. Tetejét friss eperrel lehet díszíteni.

Senki nem jött rá miből van a torta, nem akarták elhinni, hogy nincs benne túró vagy sajtkrém. Tényleg fantasztikus, hogy a beáztatott kesu mennyire krémes lesz! Mindenkinek nagyon ízlett.

A következő próbálkozás a nyers brownie lesz….

Kategória: Desszert, Mind | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Jeruzsálemi csokoládés kalács

Nálunk gyerekkoromban nem volt szokás kalácsot enni a húsvéti sonkához és érdekes módon az én gyerekeimnek sem ízlik a kettő együtt. Ha sütök, akkor inkább a reggelihez eszik meg lekvárral. Húsvét előtt tele volt a Facebook, majd’ minden gasztroblog és online magazin kalácsrecepttel, mindenki megtalálhatta a kedvére valót. Én is terveztem, hogy megsütöm a bevált receptemet, amíg meg nem láttam Zsófi Jeruzsálemi csokoládés kalács receptjét , amit Ottolenghi Jeruzsálem c. könyvéből készített apróbb módosításokkal. Elég sokan beindultak rá, ahogy olvastam a hozzászólásokat, nem csodálom, nálunk is percek alatt elfogyott és csak morzsák maradtak belőle.
ahogy Zsófi is írja, elég időigényes az elkészítése, két részletben készítettem, este bedagasztottam a tésztát és elkészítettem a csokoládékrémet, reggel pedig kelesztettem és megsütöttem. Még így is kellett reggel 2 óra, hogy asztalra kerülhessen, így csak akkor érdemes ezt az utat választani, ha: 1. baromi korán felkelsz és halkan tündérkedsz a konyhában amíg a többiek még alszanak (nálam most ez nem volt opció) vagy 2. ráértek dél körül is reggelizni.

jeruzsalemi_kalacs

Hozzávalók egy kb 30 cm hosszú kenyérsütő formához:

  • 275 g liszt
  • 50 g cukor
  • 1 evőkanál élesztőpor
  • fél citrom reszelt héja
  • 1,5 tojás (lemértem súlyra és úgy tudtam a felet pontosan hozzáadni)
  • 60 ml hideg víz
  • 75 g puha vaj + a forma kikenéséhez

A töltelékhez

  • 75 g olvasztott étcsokoládé
  • 60 g olvasztott vaj
  • 25 g porcukor
  • 15 g keserű kakaópor
  • fél teáskanál só
  • 50 g dió, durvára vágva

Elkészítés

  1. A tészta száraz hozzávalóit egy dagasztókaros robotgépben összekeverem, hozzáadom a tojást, a vizet, majd a puha vajat is. 8-10 perc alatt simára keverem. A gombócot egy kiolajozott tálba teszem és lefedve megy a hűtőbe éjszakára.
  2. A töltelékhez vízgőz felett összeolvasztom a csokit és a vajat. Egy tálban elkeverem a kakaót, cukrot, sót, hozzáöntöm a csokit és ezt is hűtőbe teszem reggelig.
  3. Reggel a tésztát lisztezett deszkán kb. 30×40 cm-esre nyújtom. Megkenem a kissé felmelegített (de nem folyós) csokoládétöltelékkel, megszórom a dióval és a rövidebbik oldalánál fogva szorosan feltekerem.
  4. Kivajazom a kenyérformát. Hosszában félbevágom a rudat és három fonást végzek rajta. Óvatosan átemelem a kenyérformába és ebben kelesztem 1 órát.
  5. Kelesztés után 190 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.

Az eredeti recept még tartalmaz egy cukormázat is, amivel a megsült, langyos kalácsot kell meglocsolni, én ezt a lépést kihagytam, de a fenti linken megtalálható.

 

kalacs4

kalacs3  kalacs2 kalacs1 jeruzsalemi_kalacs2

Kategória: Desszert, Gyerekkedvenc, Mind | Címke: , , , , | Hozzászólok

Ribizlis brownie

Ma két csodacsajszival sütöttem, illetve ők sütöttek, én csak mondtam nekik mit s hogyan csináljanak. Hosszasan válogattak egy szakácskönyvből, végül Vanda előhúzott egy receptet valahonnan a szobájából, rajta kézírással: Levi Süti. Azt mondta, ezt hozta egyszer Levi a suliba, amikor szülinapja volt, nagyon finom, próbáljuk ki ezt. Mindenkinek tetszett az ötlet, még jó, hiszen brownie-ról volt szó.

Nekiláttak, méricskéltek, számoltak, átváltottak dekáról grammra, felváltva kevertek a robotgéppel, csokit és vajat olvasztottak vízgőz felett és annyit nyalakodtak, hogy kezdtem félni, nem lesz mit megsütni… Csak azt sajnálom, hogy nem vettem fel videóra, ahogy kóstolgatnak: “ahhhh; hmmmmm; ez nagyon finom; én is kérek; na, add oda a kanalat“.
A végén kitaláltuk, hogy dió helyett inkább ribizlit teszünk a tetejére, na ettől teljesen lázba jöttek.

Vandának igaza volt, tényleg finom süti, lássatok neki gyerekekkel vagy akár nélkülük is!

Hozzávalók egy kb. 20×20 cm-es tepsihez
(Hagyományosan a brownie-t négyszögletes tepsiben kellene sütni, mi most egy kerek formába tettük)

  • 360 g nádcukor
  • 4 tojás
  • 250 g vaj
  • 200 g étcsokoládé (min. 52%-os)
  • 80 g liszt
  • 65 g kakaópor
  • 100 g ribizli (lehet mélyhűtött is, akkor ki kell olvasztani és jól le kell csepegtetni)

Elkészítés

  1. A sütőt előmelegítem 170 fokra.
  2. A csokoládét és a vajat vízgőz felett felolvasztom.
  3. A nádcukrot habosra keverem a tojásokkal. Hozzáadom a lisztet és a kakaóport, a végén az olvasztott vajas csokit is elkeverem benne.
  4. A tepsibe öntöm, tetejére szórom a ribizlit és 25 -30 perc alatt megsütöm. A brownie akkor jó, ha kicsit “szottyos”, ne várd meg amíg teljesen megsül, akkor jó, ha a közepe még puha.

 

A cukrász-páros, akikkel móka és kacagás volt a nap:

Kategória: Desszert, Gyerekkedvenc, Mind | 3 hozzászólás

Zsályás sütőtökös tészta

Hosszú csend és hallgatás után egy viszonylag gyors sütőtökös tésztaétel következik. Érdemes kipróbálni amíg még tart a sütőtök szezon. Akik elhagynák belőle a füstölt sonkát, nyugodtan megtehetik, anélkül is finom, csak nálunk általában sokkal nyerőbb a vacsora, ha hús is van benne. Én meg nagyon szeretem nézni az elégedett gyerekfejeket (is).

Hozzávalók 4 személyre

  • 500 g sütőtök 2 cm-es kockákra vágva
  • 3 evőkanál extraszűz olívaolaj
  • 3 evőkanál vaj
  • 8 szelet füstölt sonka, csíkokra vágva
  • 1 csokor friss zsálya levél
  • 50 g pirított fenyőmag
  • 50 g parmezán sajt
  • 400 g szarvacska, vagy bármilyen csavart tészta
  • só, bors

Elkészítés:

  1. A felkockázott sütőtököt egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem, sózom, borsozom, meglocsolom az olívaolajjal és 15-20 perc alatt 180 fokos sütőben szép barnára sütöm.
  2. Egy serpenyőben a vajat megolvasztom, rádobom a zsályaleveleket és  ropogósra sütöm, közben kicsit be is pöndörödnek. Szedjük ki egy tálra.
  3. Közben a tésztát megfőzöm, leszűröm.
  4. A sonkacsíkokat a vajon pár percig pirítom, hozzáadom a pirított fenyőmagot is. Végül mindentösszekeverek: a leszűrt tésztát, a zsályaleveleket és a sütőtököt is. Átforrósítom és azonnal tálalom.
  5. Tálaláskor reszelt parmezán sajttal szórom meg.

Még több tésztás recept itt.

Kategória: Gyors vacsora, Mind | Címke: , , , | Hozzászólok

Segítsüti 2012 ősz

Ma ismét indul az őszi Segítsüti akció! Ebben a körben az Őrzők Közhasznú Alapítvány segítségével a SOTE Tűzoltó utcai Gyermekklinikáján kezelt daganatos vagy leukémiás gyermekek Intenzív Osztályára szeretnénk egy speciális intenzív ágyat vásárolni a befolyt támogatási összegből.

Reméljük minél többen lesztek akik segíteni tudnak! Részletek a licitről a recept alatt.

Én idén egy sárgabarackos sajttortát készítettem, amit csokoládés kekszréteg burkol. A sárgabarack házilekvár formájában került bele, a sajtkrémben pedig nagyobb arányban finom házi krémtúró van a zsírosabb bolti sajtkrém helyett. Nekünk nagyon bejött ez az ízkombináció. Eszméletlenül laktató és napokig eláll a hűtőben.

Recept
Sárgabarackos túrótorta csokoládéburokban

 

Hozzávalók 10 személyre (22 cm kapcsos tortaformához)

A csokis kekszréteghez:

  • 28 dkg kakaós omlós keksz
  • 12 dkg 60%-os csokoládé
  • 5 dkg barna nádcukor
  • 10 dkg olvasztott vaj

A sajtkrémhez:

  • 50 dkg házi túrókrém
  • 25 dkg mascarpone
  • 3 tojás
  • 20dkg barna nádcukor
  • 1/2 tk. vaníliakivonat
  • 7 dkg házi sárgabaracklekvár

Elkészítés

  1. A csokoládéburokhoz egy késes robotgépben finomra darálom a kekszet, majd hozzáadom a csokoládét és a cukrot is és tovább darálom, amíg a csokoládé is finomra őrlődik. Beleöntöm az olvasztott vajat és egy kanállal simára keverem a masszát.
  2. A masszát a tortaformába borítom és a kanállal egyenletes vastagságúra nyomkodom úgy, hogy a tortaforma oldalára is jusson kb. 5 cm. magasan. Hűtőbe teszem, minimum 1 órára, hogy a vaj megszilárduljon és a massza kissé megkeményedjen.
  3. Sütés előtt a sütőt előmelegítem 160 fokra. Egy robotgéppel habosra keverem a házi krémtúrót, a mascarponét és a cukrot. Egyesével hozzáadom a tojásokat, végül a vaníliakivonatot is.
  4. A krém felét a tortaformába öntöm. A baracklekvár felét körben csíkokban rákanalazom, majd erre öntöm a krém másik felét. A maradék lekvárt a tetejére kanalazom és egy hurjkapálcikával 8-asokat rajzolok a krémbe, hogy a lekvár elkeveredjen és csinos csíkokat, alakzatokat formázzon a torta tetején.
  5. A tortát a sütőbe tolom és 50-60 perc alatt megsütöm. Akkor jó, amikor a közepe még remegős. Nyitott sütőajtónál hagyom kihűlni, majd éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap lehet fogyasztani és 2-3 napig eláll.

A részletek a licittel kapcsolatban:

Újra szeptember, reméljük, az iskolakezdés nehézségein mindenki túljutott, és alig várja, hogy rengeteg finomsággal segíthessünk most ősszel is gyerekeknek.

1) Kik?
A Segítsüti történetének legnagyobb létszámú csapata jön: 30 gasztroblogger anyuka készül 30 édességgel, ez azt is jelenti egyben, hogy az őszi törzsgárdát nagy örömünkre több új résztvevő is kiegészíti. Az akció adminisztrációját – beszerzések, pénzügyi elszámolás – szokás szerint a Sose Közhasznú Alapítvány intézi.
2) Mikor?
Az időpont a már ismert: 2012. szeptember 17-én, hétfőn fognak megjelenni a sütis bejegyzések  a Segítsüti logójával kísérve az egyes blogokban, és kerülnek fel ide, majd egyidejűleg ide a licitálós menü alá, és kezdődhet rájuk rögtön a licit. Ezután három napon át zajlik az árverés, amely 2012. szeptember 20-án csütörtökön 16:00-kor zárul. Az egyeztetéseket követően majd minden egyes nyertesnek vele egyeztetve értelemszerűen frissen újrasütik a nyereményét, és eljuttatják neki.
3) Kit támogatunk?
Az Őrzők Közhasznú Alapítvány segítségével a SOTE Tűzoltó Utcai Gyermekklinikáján kezelt daganatos vagy leukémiás gyermekek számára felújítandó Intenzív Osztályára szeretnénk egy speciális intenzív gyermekágyat vásárolni a befolyt támogatási összegből.
4) Hogyan?
a) Magánszemélyeknek
Minden tepsi sütemény kikiáltási ára továbbra is 1.000 forint lesz. A liciteket a Sütiárverés menüpont alatt lehet majd megtenni, ehhez pedig egy egyszerű regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Aki már korábban regisztrált az oldalra, ezt már nem kell ismét megtennie, ha netán a jelszavát elfelejtette, ez orvosolható a belépési oldalon. A nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja adott süteményért szeptember 20-án 16:00-ig. Most is megtartjuk a “vigaszág” lehetőségét, ha van olyan gasztroblogger, aki a második (vagy többedik) helyezettnek is vállalja a sütemény ismételt megsütését, és a második (többedik) helyezett is vállalja az általa felajánlott licitösszeg kifizetését, a sütemény nyertesének hozzájárulásával. Most is az egyes felajánlókra és a bloggerekre lesz bízva, hogy létrejönnek-e ilyen  vigaszágas egyezségek. Ezután a nyertes/vigaszágas átutalja a vállalt összeget, a bloggerrel egyeztet az átadás-átvételről. 27 sütemény kerül ebbe a részbe.
b) Cégeknek
Céges támogatóink számára külön licitálási lehetőséget biztosítunk a Céges licit menüpont alatt, az árverésben való részvételhez szintén regisztráció (név, e-mail cím) szükséges. Három céges sütemény lesz, mégpedig most először olyanok, amelyek csak itt szerepelnek, 25.000 Ft-os kikiáltási árral. A nyertesek azok lesznek, akik a legmagasabb összeget ajánlják értük szeptember 20-án 16:00-ig. Ha a sütisütők vállalják, akár itt is lehetséges vigaszág. Ha esetleg magánszemélynek valamelyik itteni süteményre fáj a foga és vállalja a magasabb összeget, ebbe az irányba nyitott a licitálás.
5) Licit utáni támogatási lehetőségek
A licit utáni korlátozott számú ajándéktárgy-vásárlási lehetőség most is meglesz, szeptember 21-től a Megrendelés menüpont alatt nyílik ez. Az ajándéktárgyak vételára (a beszerzési költség feletti résszel) szintén a támogatási összeget növeli, ezt mindegyiknél feltüntetjük majd. Nagy szomorúsággal bár, de kénytelenek vagyunk elköszönni a Segítfüzettől, mivel tavasszal az elektronikus változat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a nyomdaköltség pedig továbbra sem tenné rentábilissá a kiadványt.
Várunk minden segítő szándékú embert a Segítsüti akció licitjeire és utána ajándéktárgyaira, hogy a süti most is sokat segíthessen!
Kategória: Desszert, Gyerekkedvenc, Mind | Címke: , , | 9 hozzászólás

Dining Guide Street Food Show

Idén is lesz Dining Guide Food Show és lesz Blogkóstoló is szeptember 7. és 9. között a Hold utcai Vásárcsarnok emeletén. Nagyon tetszik a helyszín, gyönyörű ez a piac és a koncepció is pont odaillő: Streetfood, így a neve is ez lett a rendezvénynek, Dining Guide Street Food Show
Az elmúlt két Blogkóstolón főszervezőként vettem részt, előtte hónapokig folytak az egyeztetések helyszínről, létszámról, anyaghányadokról, design-ról, egészségügyi kiskönyvekről és rengeteg minden egyébről.
Mindkét alkalommal nagyon-nagyon izgultam, hogy minden összeálljon és jól sikerüljön a rendezvény. Idén bloggerként megyek és megint borzalmasan izgulok,mert a pultnak ezen az oldalán még sosem álltam így nagy nyilvánosság előtt.

A blogger résztvevők hármas csapatokban, 3 óránként váltják majd egymást a 3 nap alatt.
Az ételeket fogásonként és 3 fogásos menübe rendezve is lehet majd kóstolni.

A Blogkóstolóval párhuzamosan és a 3 nap alatt folyamatosan kóstolható lesz a hazai streetfood képviselőinek bőséges választéka: hamburger, gyros, kínai, lángos, sonka, fagyi és rengeteg minden más is.

A részletes programról, a bloggerek időbeosztásáról és a további résztvevőkről itt található bővebb információ.
Limarával és Loriennel szeptember 8-án 18.00-21.00-ig várunk mindenkit szeretettel.
A belépés ingyenes!

A trióból én az előételt készítem, már ha a szendvicset előételnek tekintjük. Jelen esetben mindenképpen.

Citromos sült malactarjás bagett szilva chutney-val

Hozzávalók 4 személyre:
A sült malactarjához
:

  • kb. 1 kg csontos malactarja (ebből kb. 20-25 dekányi megy a szendvicsekbe majd)
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 5 evőkanál kacsazsír
  • 1 evőkanál napraforgóolaj
  • fél dl száraz fehérbor

A szendvicshez:

  • 2 db 200 grammos bagett
  • 50 gramm vegyes zöldsaláta
  • 1 nagyobb sárgarépa reszelve
  • 100 gramm axi’s szilva chutney

A sülthús elkészítése:

  1. A sütőt előmelegítem 150 fokra.
  2. A húst megmosom, leszárítom, alaposan bekenem a sóval, frissen őrölt borssal és a reszelt citromhéjjal.
  3. A zúzott fokhagymát összekeverem a napraforgóolajjal és ezzel is bedörzsölöm a húst mindenhol.
  4. Egy nagyobb serpenyőben megolvasztom a kacsazsírt, a hús mindkét oldalát 2-3 perc alatt átpirítom, hogy kérgesedjen, vigyázva, hogy a fokhagyma ne égjen meg.
  5. A hagymát felszeletelem és egy nagyobb hőálló tál aljára szórom, ráfektetem a húst.
  6. Aláöntöm a hús szaftját, a fehérbort és még körülbelül ugyanannyi vizet, lefedem és 2,5-3 órán keresztül sütöm, néha meglocsolom a saját levével.
  7. Ha megpuhult, leveszem róla a fedőt/fóliát és szép pirosra sütöm.
  8. Kiveszem a sütőből, hagyom teljesen kihűlni, majd hűtőbe teszem tálalásig. Szeletelni könnyebb, ha már a hűtőben jó pár órát állt, legjobb, ha előző nap készül.

A szendvics összeállítása:

  1. A húst kiveszem a hűtőből és hajszálvékony szeletekre vágom (lehet szeletelőgéppel is)
  2. A 2 bagettet elfelezem, a 4 fél darabot kettévágom, az alját vékonyan megkenem a hús kisült zsírjával, telepakolom a hússzeletekkel, rákanalazom a szilva chutneyt, a tetejére pedig salátát és reszelt répát halmozok, végül jöhet a bagett teteje.

Gyertek és kóstoljátok meg a Blogkóstolón, várok mindenkit szeretettel!

Kategória: Mind | Címke: , , , | Hozzászólok

Zöldsárga saláta

Legszívesebben minden nap piacra járnék, annyira elragadnak ilyenkor a színek. Így készült ez a kuszkusz saláta is, színkódok szerint. Először megláttam a sárga és zöld-fehér mintás cukkinit. Utána a következő árusnál a narancssárga koktélparadicsomot vettem meg. Ez így már önmagában is elég lett volna a salátához, de a harmadik helyen a mélyzöld zöldbabot nem tudtam otthagyni.

Zöldsárga kuszkusz saláta

Recept 4-6 személyre

Hozzávalók:

  • 2 nagyobb darab cukkini
  • 1 csomag újhagyma
  • 150 gramm francia zöldbab
  • 15-20 szem koktélparadicsom
  • 1 csésze kuszkusz
  • 5-6 ek. extraszűz olívaolaj
  • 1 citrom leve
  • 1 csokor menta
  • só, bors
  • opcionális: chilipehely, pirított fenyőmag vagy napraforgómag

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral. A cukkinit egyforma méretűre kockázom, az újhagymát felkarikázom. A tepsire helyezem, meglocsolom olívaolajjal, sózom, borsozom és kb. 20 perc alatt szép barnára sütöm, utolsó 5-10 percben grillezem.
  2. Közben elkészítem a kuszkuszt: egy üvegtálba öntöm a csészényi kuszkuszt és ráöntök annyi sós forrós vizet, hogy pont ellepje. Lefedve 10 percig állni hagyom, majd villával átkeverem, hogy pergős legyen.
  3. A zöldbab végeit levágom, megmosom, félbe vágom a hosszabb darabokat. Lobogó, sós vízben 4-5 percig blansírozom, majd azonnal jeges hideg vízzel leöblítem (megállítja a főzést).
  4. A paradicsomokat is megmosom, félbevágom. A mentát felaprítom.
  5. Amikor kihűlt a cukkini és a kuszkusz, egy nagyobb salátástálban minden hozzávalót összekeverek. A maradék olívaolajba beleöntöm a citrom kifacsart levét, sózom és meglocsolom vele a salátát. Ha nem gyerekeknek készítem, akkor teszek bele kevés őrölt csilipelyhet is.
    Pirított fenyőmag vagy napraforgómag sem rontja el…
    Jót tesz neki, ha pár órát a hűtőben van.

Kategória: Gyors vacsora, Mind | Címke: , , , , | Hozzászólok

Ha Te vagy a köretfelelős a grillpartyn

Hétvégén szülinapi meglepetés buliba mentünk, ahol a házigazda volt a meglepett ünnepelt, és úgy alakult, hogy az amúgy konyhatündér kisfelesége épp nem tudott főzni. Felosztottuk az előkészületeket, én vállaltam a köreteket. Készült rémegyszerű  spárgás lepény, aminek a különlegességét egy kedves ismerőstől kóstolóba kapott érlelt erdélyi kézműves sajt adta, grillzöldséges gerslisaláta rengeteg friss zöldfűszerrel és egy hideg újburgonya saláta.

Csak a fotót látva tűnt fel igazán, hogy mennyire harmóniában van egymással ez a 3 köret, nagyon szép a natúr-barna-zöld színkombináció, ami mindegyikből visszaköszön.

Recept
Spárgás lepény

Hozzávalók:

  • 1 csomag friss leveles tészta
  • 1 csomag zöldspárga tisztítva
  • 150 g érlelt sajt reszelve (lehet kecske vagy juhsajt is)
  • 1 tojás felverve
  • 2 ek. olívaolaj
  • só, őrölt bors

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítem 180 fokra. A leveles tésztát kitekerve (vagy kinyújtva) egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezem. Körben a széleit visszahajtom, lenyomkodom és egy peremet készítek a tésztának. Nagyon vékonyan lekenem tojással, villával sűrűn megszúrkálom és 10-12 percig sütöm, amíg halványbarna színt kap.
  2. Közben megtisztítom a spárgát, lereszelem a sajtot.
  3. A félig sült tésztát kiveszem a sütőből, egyenletesen rászórom a reszelt sajtot, a tetejére helyezem a spárgát (egyet fejtől, egyet lábtól….), meglocsolom az olívaolajjal, sózom, borsozom és visszatolom a sütőbe 15-20 percre, amíg szépen meg nem sül.
  4. Langyosan és hidegen is tálalható. Nálunk előétel volt, amíg éhesen vártuk, hogy megsüljön a hús.

Recept
Hideg újburgonyasaláta

(Lilinek sok szeretettel!)

Hozzávalók:

  • 1,5 kg aprószemű újburgonya
  • 1 csomag újhagyma
  • 1 csokor snidling
  • 2+6 ek. olívaolaj
  • 2 ek. pirított szezámmag
  • 1 ek. magos mustár
  • 2 ek. fehérborecet
  • 1 tk. csilipehely (opcionális)

Elkészítés

  1. A burgonyák héját megsikálom, mérettől függően felezem-harmadolom. Sütőpapírral bélelt tepsire rakom, meglocsolom 2-3 evőkanál olívaolajjal és a 180 fokra előmelegített sütőben puhára sütöm, ha már mepuhult, a végén pár percre átkapcsolok grillfokozatra.
  2. Amíg sül, felkarikázom az újhagymát, felaprítom a snidlinget és megpirítom a szezámmagot. Majd elkészítem az öntetet is: kézi habverővel összekeverem az olívaoajat és a borecetet meg a mustárt.
  3. Ha megsült a krumpli, kiveszem sütőből, a tepsin hagyom kihűlni. Átöntöm a salátás tálba, összekeverem a többi hozzávalóval, meglocsolom az öntettel, sózom, borsozom és tálalásig hűtőbe teszem.

A mentás grillzöldséges gerslisaláta receptet is hamarosan posztolom.

Kategória: Gyors vacsora, Mind | Címke: , , , , , | Hozzászólok

A 8 éves tortája

Vanda már a szülinapja előtt hetekkel lapozgatta a gasztro magazinokat és a szakácskönyveket, naponta új ötlettel állt elő, hogy milyen tortát süssek majd ha eljön a családi ünneplés ideje. Még az interneten is keresgettünk együtt, mert valahogy nem találta meg nyomtatásban az igazit a 3-4 évnyi Good Food, delicious, olive és bon appétit gyűjteményben. Aztán végül összeállt a fejében a kép, és leadta a rendelést: legyen a tésztája csokis, a krém mascarponés és eper is legyen benne.
A torta alapjához Szonja csokoládétorta tésztáját próbáltam ki. Szuper recept!

Epres sajtkrémes csokoládétorta

8-10 személyre
Hozzávalók
A tésztához:

  • 200 g liszt
  • 50 g holland kakaópor
  • 1 tk szódabikarbóna (én sütőport használtam)
  • 1/2 tk só
  • 110 g puha vaj
  • 250 g barnacukor
  • 2 tojás
  • 165 ml joghurt
  • 125 ml forró víz

A krémhez:

  • 400 g mascarpone
  • 150 g házi krémtúró
  • 50-100 g porcukor (ízlés szerint)
  • 200 g friss eper

Elkészítés:

  1. Kivajazok egy 20 cm átmérőjű kerek, kapcsos tortaformát. Az alját kibélelem sütőpapírral. A sütőt előmelegítem175 fokra (légkeverésesnél 155-re).
  2.  Egy tálba szitálom az első négy hozzávalót.
  3. A vajat  simára keverem, hozzá adom a cukrot, keverem tovább. Majd hozzáadom egyenként a tojásokat.
  4. Felváltva adom hozzá a száraz hozzávalókat és a joghurtot, kezdve a liszt harmadával, aztán jön a joghurt fele. A végére marad a liszt. A legvégén öntöm hozzá a forró vizet.
  5. Beleöntöm a tortaformába, és 60-70 percig sütöm, tűpróbával ellenőrzöm, ha tisztán jön ki belőle, kész van. Egy sütőpapírral kibélelt tepsin fejreállítva a tortaformában hagyom kihűlni.
  6. Kiveszem a formából. Ha lett volna időm, hideg helyen kellett volna tovább hűteni, hogy könnyen vágható legyen. (nekem sajnos most nem volt, így nem is vágtam a tésztát 3 felé, csak két részre). A tetejét egyenesre vágtam, majd a tésztát a felénél kettévágtam.
  7. A krémhez elektromos kézi habverővel simára kevertem a mascarponét és a házi krémtúrót, beleszitáltam a porcukrot.
  8. Az epret megmostam, lecsumáztam. 5-6 szemet vékonyan felszeleteltem, ez megy a középső részébe, a maradékot félbe vágtam, amivel a tetejét díszítettem.
  9. Összeállítás: a krém felével megkentem a torta alsó részét, körben elrendeztem rajta az eperszeleteket. Ráhelyeztem a tészta tetejét, megkentem a maradék krémmel és a félbevágott eprekkel díszítettem. Tálalás előtt még reszelt étcsokoládéval szórtam meg.

Kategória: Desszert, Gyerekkedvenc | Címke: , , , | 2 hozzászólás

Szicíliai narancstorta

Az elmúlt hetekben a Facebook-on többen ódákat zengtek a limitált szériában és csak nagy szerencsével beszerezhető friss, kezeletlen szicíliai narancsról, amihez Giuseppének köszönhetően én is hozzájutottam. Ettem már itthon vásárolt finom, édes, leveses narancsot és nagyon kíváncsi voltam mit tudhat ez a fajta, amiről olyanokat olvastam, hogy: “aki ezt nem kóstolta, még nem is evett narancsot életében”. Nos, a hírek igaznak bizonyultak. A Szicíliában leszüretelt narancsokat azonnal ládákba teszik és már indul is útjára, így alig pár nappal a begyűjtés után már ehettük is.

A héja intenzíven illatos, a zöld levelek még rajta vannak a szárán, itt-ott földes és picit pöttyös a héja, de ez csak megerősít abban, hogy biztosan friss, kezeletlen, vaxolatlan, IGAZI gyümölcsöt fogyasztunk.
Annyira lédús, és olyan vékony a hártyája, hogy nem is lehet szépen külön gerezdekre bontani, így faljuk esténként a nagy falatokat, a gyerekek arcán mindenhol folyik a mézédes narancslé.
Azt terveztem, hogy a 12,5 kg-os ládából majd fogok tudni mindenféle finomat sütni, vagy esetleg még valamilyen chutneyt is főzni, de ez nem sikerült, túl gyorsan fogy.

Azért egy tortát mégis készítettem, ami ráadásul passzol is a narancs eredetéhez, mert Szicíliai narancstortának hívják. Annak ellenére, hogy csak 1,5 narancs leve és héja kerül a tésztába mégis fantasztikusan intenzív narancsíze van.

Szicíliai narancstorta

Hozzávalók egy 23 cm-es kapcsos tortaformához:

  • 250 g puha vaj
  • 250 g cukor
  • 4 tojás
  • 1 közepes, kezeletlen narancs reszelt héja
  • 250 g finomliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 85 ml narancslé (kb. 1,5 narancsból)
  • a tálaláshoz creme fraiche és kevés reszelt narancshéj

Elkészítés:

  1. A sütőt előmelegítem 170 fokra. A tortaforma alját kibélelem sütőpapírral, oldalát kikenem vajjal.
  2. Elektromos habverővel 4-5 percig keverem a puha vajat és a cukrot. Egyesével hozzáadom a tojásokat. Ezután beleteszem a narancshéjat, a sütőport és a lisztet, jól elkeverem. A legvégén 2 adagban hozzáöntöm a narancslevet.
  3. A tortaformába öntöm a tésztát és 45-50 percre betolom a sütőbe. (Nekem az elején kicsit kifolyt a kapcsos forma aljából, így érdemes alufóliát tekerni köré, hogy ne kelljen kapkodni és sütőt takarítani sülés közben.)
  4. A tortaformában, rácsra téve hagyom kihűlni.
  5. Creme fraiche-el és reszelt narancshéjjal tálalom.

Eredetileg a Rick Stein’s Mediterranean Escapes című könyvben jelent meg a recept.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Kategória: Desszert, Mind | Címke: , , | 3 hozzászólás